• >
  • >
  • A boldogsághoz vezető út, avagy hogyan állítsuk meg az időt
23 Aug 2016

A boldogsághoz vezető út, avagy hogyan állítsuk meg az időt

A nyár elmúlik, és ez ellen semmit sem tehetünk, hacsak nem tudjuk megállítani az időt. De jól tudjuk, ez lehetetlen. Az idő közömbösen pereg, mint homokórán a szemek, néha gyorsabban mint máskor, és az ember csak tehetetlenül nézi, amint elmegy mellette az éle.

Az idő valójában csak az elménkben létezik, a fejünkben ketyegő óra egy elvont fogalom, amelyet mindenki a maga módján értelmez és él meg. Vannak, akik úgy érzik, valósággal rohan az idő, míg mások számára lassan vánszorog. Vannak olyan emberek, akik a tükörképükön követik nyomon az idő múlását: ezt vélik felfedezni abban, ahogy kerekedik a hasuk, megjelenik a tokájuk, új ráncok keretezik szemüket, és nincs olyan krém, ami mindezt eltüntethetné. Ahogy látjuk az értékes időt elillanni, eluralkodik rajtunk a kétségbeesés, az apátia és a tehetetlenség, hiszen az időt utolérni nem lehet, és úgy tűnik, erre nincs orvosság…

 

Vannak azonban köztünk olyanok is, akik lassú folyamként érzékelik az időt, és akiknek külseje alig változik, arcukon nem hagynak mély barázdákat az évek. Sőt, ők úgy érzik, hogy még rengeteg idővel és energiával bírnak ötleteik és terveik megvalósítására. Ezek az emberek általában korán kelnek, imádkoznak, meditálnak, jógáznak, tornáznak, kocognak vagy sétálnak. A testmozgást követően pedig hideg vízben mosakodnak. A fejen és az arcon végigcsorgó friss reggeli víz hűvös cseppjei egészen hihetetlen érzést nyújtanak. Ha e reggeli rutint  a mindennapi életed részévé tudod tenni, egyszer csak arra leszel figyelmes, mennyi mindent csináltál pedig még el sem indultál munkába: mozogtál, váltottál pár szót néhány ismerőssel és még a kevésbé látható világgal is kommunikáltál: ima közben találkoztál eltávozott szüleiddel és még meg nem született gyermekeiddel…. Aztán megmártottad az arcod hideg vízben, és öröm töltött el. Majd elfogyasztottad a friss, meleg és ízletes reggelit, ami tartalmazta a hat fontos ízt és tested minden sejtjét táplálta, erőt és energiát adva az élethez… És valójában csak ezután veszi kezdetét az új munkanap, amely elé immár pozitív várakozással tekintesz…

 Miután beérsz az irodába, eszedbe sem jut csak színlelni a kemény munkát vagy belefogni a szokásos panaszáradatba a szemben ülő kolléga, a hőség, a légkondi vagy a nyitott ablak miatt. Épp ellenkezőleg, alig várod, hogy nekiláss feladataidnak, belefogj a cég ügyeinek intézésébe világos célokat tűzve ki magad elé: a) hogy lehetne minél gyorsabban elvégezni a napi feladatokat, b) hogyan lehet pontot tenni a függőben lévő ügyek végére, hogy ne cipeld őket magaddal a végtelenségig, c) hogyan okozhatnál örömet három, öt vagy akár tíz másik embernek.

 

Egyébként épp most találkoztál kollégáiddal, rájuk mosolyogtál és mondtál valami kedveset, ami még több pszichés energiát adott neked. Ezek az emberek aztán hasonlóképpen gondolnak majd rád és jóakaratú, láthatatlan segítőkké válnak, akikre bizton számíthatsz.

Ekkor ránézel az órára. Még csak délelőtt 10 óra van, de már annyi minden történt. Milyen lassan telik az idő!

Aztán eljön az ebédidő, amit tudatosan a magad egészsége szolgálatába állítasz. Megiszol egy pohár vizet: hűvöset, ha alkatilag a Pitta típusba tartozol, langyosat, ha a Kapha vagy Vata étrend a számodra megfelelő. A folyadékkal felkészíted az emésztőrendszert az étel befogadására. Lassan, nyugodtan megrágva minden falatot épp csak annyit eszel, hogy utána könnyedén fel tudj állni az asztaltól, és még érezz némi éhséget.

 

Visszatérve a munkához rájössz, hogy az aznapra kitűzött célokat már mind teljesítetted, így nem maradt dolgod, de még mindig tettre kész vagy, tele energiával. Szólsz tehát a főnöködnek, hogy szeretnél vele váltani pár szót. Ő kissé értetlenül fogadja a kérést, vajon mi lehet a baj: talán túl sok a munka, kevés a fizetés vagy épp felmondani készülsz?

Hogy némi időt nyerjen a lehetséges válaszok megfogalmazására, azt javasolja, hogy igyatok meg egy teát. „A helyzet úgy áll – mondod – hogy szeretnék több munkát, vagy kénytelen leszek más lehetőség után nézni.” A  főnök erre gyorsan felhajtja a teáját, majd a tiédet is, és kissé reszelős hangon így szól: „Rendben, majd gondolkodom rajta. De addig is megtehetnéd, hogy….” Egy hét múlva ismét felkeresed a főnököd, hogy megoszd vele új ötleteidet, de ő közbevág: „Nem, nem. Én most előléptetlek téged, a lehetséges legmagasabb pozícióba, és a fizetésed is jóval több lesz.” Majd mikor a hírt közli a dolgozókkal, úgy mutat be téged, mint követendő példát azon munkatársak számára, akiknek az idő túl gyorsan szalad.  

 

 

Aztán eltelik egy hét, egy hónap, majd egy év… Szép kocsit vezetsz, a saját lakásodban laksz a kedvenc környékeden, épp most jöttél haza egy külföldi nyaralásból és meghívtad vacsorára azokat az embereket, akik a legjobban hiányoztak. Fitt vagy, jó emberek vesznek körül, és szereted a munkád. És amikor belenézel a tükörbe, nem egy megtört arc néz vissza rád, akit felőrölnek a mindennapok, hanem egy ereje teljében lévő ember, aki csupa energia, akinek fényesen ragyog a szeme, aki vágyja az életet, aki alkotni akar, elfogadja az élet kihívásait és kész arra, hogy egyre többet és többet tegyen. És miközben ezt látod, hirtelen felötlik benned: „Milyen lassan telik az idő’”… Mindez csak azért történhetett, mert életed minden egyes percét értelemmel töltöd meg.

 

 

Üdvözlettel,

Dr. Szkopincev Dmitrij

 

 

 

 

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save