Dr. Bihary Pál általános orvosként diplomázott az Ungvári Nemzeti Egyetemen 1997-ben. Szakmai gyakorlata alatt belgyógyászatot és családorvoslást tanult. 2002-ben háziorvosként dolgozott az Egyesült Államokban. A rezidensi éveket követően 1998 és 2012 között az Ungvári Nemzeti Egyetem Posztgraduális Karának munkatársa volt. Dr. Bihary 12 tudományos cikk szerzője, de nagy tapasztalata van vállalati ügyekben is, hiszen egy ideig a Kusum Pharm cég területi marketing osztályának a vezetője volt. Emellett tanulmányozza a hagyományos kínai orvoslást is, továbbképzésen akupunktúrás és biorezonanciás eljárásokat sajátított el. Dr. Bihary Pál 2015-ben csatlakozott a Calendula csapatához, ahol stresszkezelő konzultációkat tart a betegeknek személyre szabott támogatást kínálva nekik, továbbá akupunktúrás és moxaterápiás kezeléseket is végez.
„Valójában minden energia. Épp ezért nagyon tudatosan kell gondolkodni, hiszen maga a gondolat is anyag.”
Micsoda 3 hét volt ez! A klinika csodaszép, a nővérek és a kezelők nagyon kedvesek és igazán profin végzik a munkájukat. Az orvosaik szakmai tudása és embersége rengeteget segített elindulni a gyógyulás útján! Valószínűleg megmentették az életemet is, hálás vagyok a sorsnak, hogy megtaláltam Önöket!
Minden alkalommal nagyon elégedettek vagyunk! Kösztönet a sok kedvességért és segítségért! Visszajövünk!
Örök hálával gondolok mindenkire! Nagyon köszönöm, amit értem tettek!
Hálás szívvel mondok köszönetet az elmúlt három hétért! Köszönöm a profizmust, az emberséget, a sok segítséget és az empátiát. Köszönöm a sok mosolyt és biztatást, amely nagyban hozzájárult a gyógyulásomhoz.
Köszönök mindent a Calendulának! Doktor Dimitrij páciensei vagyunk. Én azért feküdtem be, mert folyamatosan bedugult a fülem, Anyu azért feküdt be, mert neki fáj a háta. Jártam már Budapest szinte összes fül-orr gégészénél, de sajnos nem tudtak segíteni. Anya meg én eljöttünk ide a Calendulába és itt végre meggyógyítottak. Szkopincev Dimitrij egy CSODA ember!
Láss csodát! Igen, csoda a Calendula klinika, csoda az orvosi csapat, a nővérek, a masszőrök, az alkalmazottak. Annyi szeretet, törődés, segítőkészség, jóindulat, gondoskodás, önzetlenség, pozitív hozzáállás és nem utolsó sorban a TUDÁS, amit itt tapasztaltam segítet a gyógyulásomban. Szeretettel és mély alázattal gondolok azokra a személyekre, akik segítettek, hogy a gyógyulás útjára térjek. ...Köszönöm szépen, amit értem tettek. Soha nem fogom elfelejteni ezt a klinikát! Újra élek!!! A mielőbbi viszontlátásra!
Jó érzéssel és kipihenten távozom az Önök gyógyító intézményéből. Gratulálok a Főorvos Úrnak és munkatársainak, hogy ilyen sok kedves, segítőkész embert gyűjtöttek maguk köré éa gyógyulni vágyó emberek megsegítésére. Kívánom, hogy legyen az Isten áldása mindannyiuk életén és munkáján.
Hadd' köszönjem meg azt a profizmust, kedvességet és maximálisan támogató környezetet, amit itt kaptam! Soha nem tapasztalt kedvesség és segítőkészség volt az itt tartózkodásom alatt! Megdöbbentett az a rendszer, ahogy egymásra épülve millió fajta kezelési módszerrel csalogatják ki a szervezetből a méreganyagokat abszolút személyre szabottan orvosi felügyelet mellett. Ezen kívül nem hanyagolható el az a tény sem, hogy milyen rövid idő alatt, mennyire látható fogyás történt! Nagyon hálás vagyok az orvosok odaadó munkájáért!
Gratulálok! Fantasztikus csapat! Mindenki szupre volt a Calendulában!
Köszönjük, hogy létrehoztátok ezt a gyönyörű és életet visszaadó intézményt! Kívánunk nagyon sok jó vendéget és bennük örömet mindannyiotoknak!
Régen éreztem ilyen jól magam! Köszönet a Calendulának a lehetőségért, szervezésért, nagyszerű étkekért! ...Elképesztő, hogy milyen energia szabadult fel bennem. Mindig pozitív légkör és energia vett körül minket. ... Köszönöm-köszönöm-köszönöm!
Kedves Főorvos Úr! Hálásan köszönöm, amit értem tett. Úgy érzem meggyógyultam és ezt Önnek és kedves munkatársainak köszönhetem! Mindig hálával és szeretettel gondolok Önökre!
Hálásan köszönjük az odaadó gondoskodást, a végtelen türelmet és figyelmet, amit a gyógyulásunk érdekében kaptunk tőletek. Nagyon nagyra értékeljük a sok mosolyt és kedvességet, a magasfokú szervezettséget és szakértelmet, valamint a kifogyhatatlan humort.
Hálásan köszönjük az odaadó gondoskodást, a végtelen türelmet és figyelmet, amit a gyógyulásunk érdekében kaptunk tőletek. Nagyon nagyra értékeljük a sok mosolyt és kedvességet, a magasfokú szervezettséget és szakértelmet, valamint a kifogyhatatlan humort.
Szeretnék mindenkinek megköszönni mindent amit itt értem tettek. 3 hetet töltöttem itt és nagy mosollyal az arcomon mentem haza, mert nem csak rengeteget javult itt az egészségem, de úgy éreztem magam itt mint egy családban. Mindenki aki itt dolgozik, nagyon kedves a profizmus mellett. Fel tudnék név szerint sorolni mindenkit, mert mindenkivel nagyon pozitív élményem volt. A lista nagyon hosszú lenne, ezért szeretnék párat csak.. A gyógytorna Sárival nagyon jó volt. A nővéreknek is köszönöm a mindig meleg fogadtatást, minden nap a mosolyokat. A doktoroknak nagyon köszönöm, hogy segítettek és a helyes útra tereltek, ami az egészségemet illeti. Nagyon köszönöm a szuper masszázsokat. Az ételek nagyon finomak voltak.
Micsoda egy három hét volt ez! A klinikájuk csodaszép, a nővérek és a kezelők nagyon profin végzik a munkájukat. Az orvosaik szakmai tudása és embersége rengeteget segített elindulni a gyógyulásom útján. A tartózkodásom végére, sokszor eszembe jut, hogy valószínűleg megmentették az életem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megtaláltam Önöket.
Köszönünk szépen mindent. Jól éreztük magunkat! Kívánunk mindenkinek jó egészséget és sok sikert a továbbiakban. Örök hála!
Kedves Calendula Klinika! Hálás szívvel mondok köszönetet az elmúlt három hétért. Köszönöm a profizmust, az emberséget a sok segítséget és az empátiát. Köszönöm a sok mosolyt és a bíztatást, amely nagyban hozzájárult a gyógyulásomhoz.
Jó érzéssel és kipihenten távozom az Önök gyógyító intézményéből. Gratulálok Főorvos Úrnak és munkatársainak, hogy ilyen sok segítőkész és kedves embert gyűjtöttek maguk köré, a gyógyulni vágyó emberek megsegítésére. Kívánom, hogy legyen az Isten áldása Mindannyiuk életén és munkáján.
Tisztelt Calendula Vezetőség! Had köszönjem meg azt a profizmust, kedvességet és maximálisan támogató környezetet, amit itt kaptam. Soha nem tapasztalt kedvesség és segítőkészség volt egész tartózkodásom alatt. Megdöbbentett az a rendszer, ahogy egymásra épülve millió fajta kezelési módszerrel csalogatják ki a szervezetből a méreganyagokat abszolút személyre szabottan, folyamatos orvosi felügyelet mellett. Ezen kívül nem hanyagolható el az a tény sem, hogy milyen rövid idő alatt mennyi látható fogyás történt! Nagyon hálás vagyok az orvosok odaadó munkájáért!
Tisztelt Calendula Vezetőség! Had köszönjem meg azt a profizmust, kedvességet és maximálisan támogató környezetet, amit itt kaptam. Soha nem tapasztalt kedvesség és segítőkészség volt egész tartózkodásom alatt. Megdöbbentett az a rendszer, ahogy egymásra épülve millió fajta kezelési módszerrel csalogatják ki a szervezetből a méreganyagokat abszolút személyre szabottan, folyamatos orvosi felügyelet mellett. Ezen kívül nem hanyagolható el az a tény sem, hogy milyen rövid idő alatt mennyi látható fogyás történt! Nagyon hálás vagyok az orvosok odaadó munkájáért!
Köszönjük a feliratkozást!
Köszönjük!
Előzetes foglalási igényét sikeresen rögzítettük!
Kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot!